Napjainkban egyre inkább halljuk, hogy moss kezet. Ez főképpen a világjárványnak köszönhető, de a higiéniai szokások egyik alapfeltétele a kézmosás. Az emberek ugyanis évezredek óta használnak szappant kézmosáshoz, vagy egyáltalán a tisztító hatása miatt. Ma már sokkal egyszerűbb a szappanhoz hozzájutni, míg az őseink maguk állították elő, napokig főzték a szappant.
Mára már a szappan használat is egészen nagy fejlődésen ment át, a szilárd változatától egészen a folyékony szappanokig szinte bármilyennel moshatunk kezet. Ami a folyékony szappanokat illeti sokkal higiénikusabbak, mint a szilárd társaik, mivel az utóbbit egymás után használjuk, addig a folyékony változatot a fali szappanadagoló segítségével megfelelő mennyiségben használhatjuk. Napjainkban, ha bemegyünk közterületen a mosdóban, de akár otthon a fürdőszobában is a fali szappanadagoló ott van a kagyló mellett, használata pedig nagyon sok előnnyel jár. Nagy előnye, hogy nem csöpög és megfelelő mennyiségű szappant adagol a kézre, és nem utolsó sorban esztétikus a megjelenésük. Annyi féle típusú fali szappanadagoló létezik, hogy szinte minden stílusú fürdőszobához lehet találót vásárolni. És nem csupán az alapján kell választani szappanadagoló eszközt, hogy milyen a színe, formája, hanem az alapján is, hogy hogyan lehet felszerelni a falra, ugyanis vannak olyan darabok, amelyek fúrás nélkül is felszerelhetőek. Lényegében az a fontos, hogy a fali szappanadagoló nyújtotta higiénikus megoldást minél inkább kihasználjuk a számunkra legmegfelelőbb eszköz beszerzésével.