Amikor beköszönt a jó idő, a szabadtéri elfoglaltságok átveszik a szerepet. A kerti játékok különleges világot teremtenek a család fiatal tagjainak, ahol teljes biztonságban élvezhetik a felfedezést és a kikapcsolódást. Ma nehezebb helyzetben vannak a szülők, mert a társadalomban fontos szerepet játszik a televízió és gyakran megesik, hogy a fiatalok is inkább a képernyő előtt ülve szeretnék eltölteni a napjaikat. Azonban a kerti játékok elhelyezésével sokkal nagyobb esély lesz arra, hogy a lurkók kimerészkednek a szabadba és a barátaikat is meghívják kalandozni. Az egyik lehetőség a homokozó elhelyezése. Nem kell nagy dologra számítani, akár egy régi traktor kerekét is letehetjük az egyik fa alá, amit azután feltöltünk homokkal. A picik szeretik az építkezést, a formákat és az ásást. Biztos izgalommal fogja őket eltölteni a kincskeresés, de akár játék dinoszauruszt is elhelyezhetünk a homok alatt, amit a kis régészeknek kell feltárni. Ha van legalább egy erős fa, akkor mindenképpen mehet rá egy hinta. A legkisebbeknél mindig szülői felügyelet mellett kell használni a kerti játékokat, hogy megelőzzük a lehetséges baleseteket. Felkapott kerti játékoknak számítanak a bowling készletek, de gyakorolhatják a célba dobást is. Sok szülő akadálypályát épít, hogy a napi mozgás is le legyen tudva, amikor a kicsik kint vannak. A mászó alagút, a kötélpálya és az ugráló is hozzájárul ahhoz, hogy a csemeték ne akarjanak a lakásban lenni. Az egészséges élethez szükség lesz a kerti játékok számos fajtájára, mert így egyszerre vezetik le a felgyülemlett energiát és fejlesztik a képességeiket is, mint az egyensúly vagy a célba dobás.