Az épületek egyik nagy ellensége a víz, ami salétrom formájában képes felkúszni a falak mentén akár a mennyezetig komoly károkat okozva. Ha mindez bekövetkezik, akkor megeshet, hogy a vakolat vagy az arra elhelyezett burkolati elemek, festékréteg egyszerűen lepattogzik, valamint a nedves környezetben a penész felszaporodása is megtörténhet. Mindezen folyamtok megakadályozásának egyik fő lépése a bitumenes kellősítés. Ez az alapozó az, ami közvetlenül a beton elemekre kerül. Ez lehet egy terasz vagy éppen fal alapja. Nem csak vízszintes, hanem függőleges részekre is felvihető. A lényege, hogy a beton alapvetően szivacsos, mikropórusos szerkezetét, valamint az azon időközben keletkező kisebb repedéseket betömítse.
A bitumenes kellősítés felületére pedig a szigetelő lapok lesznek elhelyezve, amik általában lánghegesztéssel kerülnek összeolvasztásra az alapozóval. Ilyen formában elejét vehető az esetleges elcsúszások kialakulása. A további rétegek felvitele tehát kezdetét veheti. A bitumenes kellősítés fontos folyamat, amihez kiváló alapanyagra van szükség. A megspórolása sokkal több kárt okozhat, mint előnyt, akár megtakarítás tekintetében, ezért nem éri meg kockáztatni. A hun.sika.com weboldalon részletekbe menően ismerkedhetünk meg a folyamtokkal bizonyos helyzetekre vonatkozóan. Ismerjük meg a pontos rétegrendeket a kivitelezés megkezdése előtt. A bitumenes kellősítés legyen az a stabil alap, amire bátran támaszkodunk. A Titanol V kellősítő minőségi megoldást kínál a folyamathoz. A precíz kivitelezés pedig ne maradjon el, ezért érdemes szakemberre bízni a feladatot.