A megfelelő hozzávalók segítségével 10 egyszerű lépésben is meg lehet sütni egy házi gluténmentes kenyeret. Az otthon megsütött kenyér mindig frissen és ropogósan kerülhet asztalunkra, így ezt a lehetőséget nem érdemes kihagyni. Élni kell a Schar pékség nyújtotta lehetőséggel és a különleges lisztkeverékből otthon elkészíteni a friss kenyeret.
10 egyszerű lépésben el lehet készíteni a gluténmentes kenyeret és egyáltalán nem nehéz. Az első lépés az előkészítés, amikor a gluténmentes lisztkeveréket a tálba tesszük és egy mélyedést készítünk a közepébe. Az élesztőt maximum 40 Celsius fokon kell felfuttatni, de akinek van mikrohullámú sütője azzal is elvégezheti. Ha készen van az élesztőnk, akkor következhet az előtészta elkészítése. Az előzőleg felfuttatott élesztőt a mélyedésbe tesszük és adunk hozzá egy csipet sót. Kézzel keverjük össze a sót és az élesztőt majd szórunk rá egy kevés lisztet. Ha ezzel készen vagyunk akkor 10 perce meleg helyre tesszük az előtésztát pihentetés céljából. Amikor megjelennek a felszínén a repedések, akkor készül el az előtészta. Az előtésztát most előkészítjük a dagasztásra.
A további hozzávalókat bekeverjük a tésztába majd kézzel 5 percig dagasztjuk. Akinek van dagasztó gépe azzal is elvégezheti a műveletet. Dagasztás után következhet a kelesztés. Mindig tegyünk folpackot az edényre, amiben a tésztánk van. Meleg helyen körülbelül 20-30 percig kell keleszteni. Ha nem túl meleg a lakás akkor érdemes a sütőbe helyezni és maximum 40 Celsius fokon keleszteni.
Ha elkészült a tésztánk akkor következhet a formázás. Újra kell dagasztani a tésztán és ezt a folyamatot egészen addig szükséges csinálni, amíg a tészta sima és tömör nem lesz. Mindenki olyan alakúra formázza a kenyerét, amelyre éppen szüksége van. Ha megformáztuk akkor jöhet újabb 15 perc pihentetés. Akik szép aranybarna kenyeret szeretnének sütni, ne felejtsék el lekenni a tészta tetejét. Tejjel vagy felvert tojással is megkenhetjük. Ekkor következhetnek igény szerint a különféle magvak, így otthon is készíthetünk finom magvas kenyeret. A kenyeret mindig nedvességben kell sütni, ezért a sütő aljára tűzálló edénybe tegyünk vizet. A sütés közben így nedvesség keletkezik és nem szárad ki a finom gluténmentes házikenyerünk. A kenyér receptjét a pékség oldalán megtalálhatjuk.